Videójátékok, konzolok minden mennyiségben!

2015. július 21. 13:16 - Leon...

Resident Evil 6 PC játékteszt - Sherry and Jake

Amikor ezt a bejegyzést írom, akkor Július van, és javában tombol a nyár. Kétségtelen, hogy az emberek is tisztában vannak avval, hogy most van az év legforróbb időszaka, de egyben a legbulisabb is. Én is különböző módokon ütöm el az időt, most azonban itt az ideje, hogy újra varázsoljak a blogra egy bejegyzést, ugyanis már egy ideje nem írtam.sherry_birkin_resident_evil_6.bmp

A Resident Evil 6 című videójáték megosztotta a közönséget, kapott gyengébb és jobb értékeléseket egyaránt. Egy dologban azonban semiképpen nem lehet panasz a játékra, ez pedig a tartalom. A program ugyanis hihetetlenül tartalmas lett. Nem kevesebb, mint négy történetet járszhatunk benne végig, tehát aki belemerül a hatodik Resident Evilbe, az egy hosszú utazásra számíthat a fertőzöttek világába. Én a legutóbb alkalommal a játék által felkínált négy storyból ezúttal Sherry és Jake történetét választottam.

Kezdjük meg a tesztet a főszereplők bemutatásával. Akik jártasak a Resident Evil világában, azoknak a női főhőst, Sherry Birkint nem szükséges bemutatni. A második részben találkozhattunk vele először Claire történetében, amikor még kislány volt. Ő William és Anette Birkin gyermeke, és egyúttal a Raccoon City-i incidens egyik túlélője is. Sherryt azóta nem láttuk, most viszont visszatér, és nem is akárhogy, mert gyönyörű nővé érett. A második főszereplő azonban a hatodik részig teljesen ismeretlen volt. Ő nem más, mint Jake Muller, a sorozat rosszfiújának, Albert Weskernek a fia. A főhősök bemutatása után azonban most  nézzük meg kicsit részletesebben a játékot, hogy megtudjuk, vajon tud-e kellemes szórakozást nyújtani a gamereknek.

Tovább
Szólj hozzá!
2015. április 05. 09:44 - Leon...

Gondolatok a Resident Evil 5-höz

1. Bevezetés

A Resident Evil 5 a Capcom egy olyan játéka, amely a mai napig megosztja a gamer társadalmat, ebből adódóan pedig egy igazi csemege azoknak az íróknak, akik a videójátékokról cikkeznek. Az új generáció kedvéért azonban -  akik nem ismerik e konfliktus előzményeit, - szeretném felvázolni röviden, hogy miként jutottunk el odáig, hogy a játékosok között végül megoszlás keletkezett. A Capcom üdvöskéje a 90-es években kezdte el a pályafutását a PSX konzolon, ahol óriási sikert aratott. A második rész csak növelte a népszerűséget, hiszen a kiadó fokozta a játékélményt, azonban a harmadiknál már érezhető volt egy kisebb hanyatlás. A sorozat életében viszont egy fordulópont volt a GameCube-ra való átköltözés, ahol az első részt fantasztikus minőségben újították fel 2002-ben, és hozzá hasonló köntöst kapott az előzményeket felvonultató Zero is. Shinji Mikamitól viszont tudjuk, hogy a Remake nem teljesített túl jól, ezért a negyedik Resident Evilt elindították egy teljesen új irányba. resident_evil_5.bmpEz az epizód még nagyszerűen ötvözte az újdonságokat a régiségekkel, és bombasiker lett, azonban a 2009-ben megjelenő ötödik résznél - annak ellenére, hogy rengeteget adtak el belőle - végleg betelt a pohár a hagyományokhoz ragaszkodó játékosoknál, hiszen nyilvánvalóvá vált: Ez a Resident Evil már nem az, amit a 90-es években megismertünk. És itt érkezünk el cikkünk nagy kérdéséhez, hogy ez a változtatás vajon előnyös-e vagy sem? Ebben az írásban nem célom végig kielemezni az egész játékot, viszont szeretnék néhány gondolatot társítani hozzá.

Tovább
Szólj hozzá!
2015. március 29. 10:22 - Leon...

Retro játékok 4. rész - TOP 10 PlayStation játékok

A legutóbbi bejegyzés óta végre az idő is jobbra fordult. Amikor éppen ezeket a sorokat írom, kitekintve az ablakon azt látom, hogy szépen süt a nap. Ennek örömére is egy újabb adaggal szolgálok nektek a "Retro játékok" rovatból. Az első PlayStation a videójátékok világában már régi motorosoknak számító gamereknek bizonyára szép emlék, és tudjuk azt is, hogy a PSX megjelenése korszakalkotó volt. Csak néhány személyes kedvencem, amit nagyon szerettem erről a konzolról: Resident Evil 2, Crash Bandicoot 3, Time Crisis, Fighting Force.playstation_pix.jpgCsatoljuk most be a biztonsági övet, és visszamenve a múltba, elmélkedjünk egy kicsit a PSX játékoknak egy TOP 10-es összeállításáról!

Tovább
Szólj hozzá!
2015. március 10. 23:40 - Leon...

Resident Evil Revelations 2 PC játékteszt (2. epizód) 18+

Nemsokára megjelenik a Resident Evil Revelations 2 című videójáték 3. epizódja, előtte azonban szeretném röviden összefoglalni, hogy a 2. epizód vajon az előző nyomdokaiba tudott-e lépni. Nos, ami azt illeti, nem csalódtam. Bár ez az epizód talán egy árnyalatnyival gyengébb volt, mint az előző, azonban el tudom mondani, hogy így is nagyon jól szórakoztam. Nézzük meg most egy kicsit részletesebben, hogy mit lehet elmondani a 2. epizódról ^_^rerev2_2015-03-04_15-56-36-00.bmp

Tovább
Szólj hozzá!
2015. március 02. 19:10 - Leon...

Retro játékok 3. rész - Dragon Ball GT: Final Bout (PSX) Gameplay

A konzolon is szól a KameHameHa!

Március 2. van, számomra ezzel a tél hosszú három hónapja elméletileg véget is ért. Bár az időjárás még nem igazolja vissza azt, hogy tavasz van, viszont jó érzés tudni, hogy hamarosan itt a jó idő. Addig is amíg várunk, tovább folytatódik a "Retro játékok" rovatunk. Mielőtt azonban írnék a mostani játékról, szeretnék egy nagy köszönetet mondani a blog látogatóinak. Az előző, Resident Evil Revelations 2 játék első epizódjáról szóló tesztemet ugyanis több mint 2500 alkalommal tekintették meg! Ez óriási szám az eddigi megtekintésekhez képest, különösen akkor, ha belegondolunk, hogy a bejegyzést néhány napja hoztam nyilvánosságra. Tehát nagyon rövid idő alatt sikerült ezt elérni. Azonban nem lehet megállni a kezdeti sikereknél, az életnek tovább kell mennie, éppen ezért térjünk is rá a mostani témánkra.36816-dragonball_gt_final_bout_u_-4.jpg

A Dragon Ball egy olyan manga-anime sorozat, amelynek a mai napig is töretlen a népszerűsége. Nekem is még mindig a kedvencem, több DB-s fancuccom is van. Nem is meglepő tehát, hogy Son Goku és barátai a videójátékok világában is a tiszteletüket tették. A képen látható jelenet a PSX-re kiadott Dragon Ball GT: Final Bout című videójátékból van. Ezzel a játékkal annak idején még én is játszottam. Bár természetesen nem hasonlítható egy olyan kiváló játékhoz, mint például a Nintendo Wii-re megjelent Dragon Ball Z Budokai Tenkaichi 3, viszont ennek ellenére is jó szórakozást tud nyújtani. Ha érdekel titeket, hogy milyen volt egy DB játék régen, akkor érdemes tovább kattintani, és megtekinteni egy gameplayt ebből az 1997-es játékból:

Tovább
Szólj hozzá!
Videójátékok, konzolok minden mennyiségben!
süti beállítások módosítása